Teilhard de Chardin műve ma még az ellentmondások kereszttüzében áll. Egy
tény azonban vitathatatlan: eszméinek időszerűsége. Amikor időszerűséget
mondunk, természetesen nem arra a kétes értékű „aktualitásra” gondolunk,
amelyet „teilhardizmusnak” lehetne nevezni; nem a szenzációt hajhászó
sajtó, nem a minden divat után kapó sznobok vagy a valláspótlékot kereső
„rajongók” mai zsibongására gondolunk, hanem arra az alapvető
időszerűségre, amelyet P. de Lubac állapított meg a barátjáról és
rendtársáról írt szép könyvében: „Pontosan abban az órában jött, amikor
az emberiség tudatára ébredt annak, hogy sorsa közös, és hogy ez csak két
formában gondolható el: vagy eviláginak, vagy transzcendensnek. Kiállt az
útkereszteződésre és megmutatta a mai embernek az egyedül járható utat”.
Különös paradoxon: mivel önmaga számára gondolkodott, kutatott, mivel
elsősorban önmaga számára igyekezett kifejezni a lehető legalaposabban,
legőszintébben azt, amit gondolt és hitt, - ezért talált oly széleskörű
hallgatóságra. Mély keresztény hitét, misztikus lelkét, szellemi
nyugtalanságát és alapos tudományos felkészültségét életművébe dolgozta
bele. Mivel igazán élt, - visszhangot keltett az élőkben, - öntudatos
életre rázta fel az alvajárókat.
A tanulmány első része Teilhard de Chardint mutatja be, második része Az
Isteni Miliő című, vallásos eszmevilágának legteljesebb kifejezését
nyújtó könyvét tárgyalja. Alcíme: „Tanulmány a belső életről”. Ez a belső
élet: mindenekelőtt Teilhard lelki élete, személyes tapasztalata, - a
Kinyilatkoztatás fényében fürdik. De nem egy rendszeres aszkétikai
kézikönyv elkészítése volt a szerző célja, vagyis nem a Kinyilatkoztatás
tételeinek alkalmazása a lelki életre s azoknak teljes, rendszeres
kidolgozása, hanem csak „egy lelki élet fejlődésének egyszerű leírása”,
egy hívő lélek tapasztalatainak rögzítése egy „jól határolt időszakban”,
a lelki fejlődés egy határozott fázisában, a megtisztulást követő
„megvilágosodás” periódusában. A könyv tartalma:
I. Teilhard de Chardin fejlődése (1. „Az Anyag bíbora”; 2. „A Szellem
aranya”; 3. „Egy Valaki fehér izzása”)
II. Az Isteni Miliő (1. „Az Isteni Miliő”; 2. Az emberi erőfeszítés
megszentelése; 3. Az „Egyetemes Krisztus” eszméje)