Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
Mireille Nègre: Neked táncolok, Uram
Hogyan lett a párizsi Opera szólótáncosnőjéből kármelita apáca, majd a
francia tévétársaságok rendkívüli hatást kiváltó szereplője? Erről szól
ez a vallomás és riport. Sokkal többet ad, mint egyszerűen egy „tévelygő
lélek megtérésének” történetét. Az ilyen fordulatokkal együttjáró belső
vívódásokból csak szemérmesen rövid ízelítőket kapunk, amelyek annyira
szűkszavúak, hogy néha azt a benyomást keltik az olvasóban, mintha a
főhős a kármelita rend lelkiségi kincséből sem merített volna mindig.
Élettörténetének leírása mellett a szerző bőséges ízelítőt ad újszerű, de
az üdvtörténet (nemcsak az egyháztörténet) hagyományaiba belesimuló
elgondolásairól. Valóságos teológiai traktátust állít össze a tánc
lelkiségéről, vallásos életünkben elfoglalt szerepéről.
Milyen Isten lenne az, akit csak egyféleképp lehet keresni, vagy csak
egyféleképp tudna megnyilatkozni? Isten lenne-e még az ilyen
szűkhorizontú lény? Ezt a benyomást hagyja az olvasóban Mireille Nègre
élettörténete. Igaz, hogy kifejezésmódja, jelrendszere szokatlan, de ez
nem ok arra, hogy Istentől idegennek tartsuk. Rendi elöljárói is így
tekintették sodró erejű próbálkozásait, és ameddig a rendi hagyományok és
szabályok engedték, szabad teret is biztosítottak művészi
tevékenységének. Kettős „harcot” kellett megvívnia a párizsi Opera volt
szólótáncosnőjének: a hagyományos aszkétika fölfogásával (amely a testet
„gyanús idegenként” tekintette) és a közfelfogással is, amely a balettet
a „szórakozás-szórakoztatás” kategóriájába sorolja, és ezért eláll a
lélegzete, ha ebben a műfajban az evangéliummal találkozik. Könyvünk
elmondja, hogy milyen sikerrel vívta meg Mireille Nègre ezeket a harcait.
Mireille nővér szokatlan életútja fölveti az egészséges emancipáció
kérdését, megpendíti az ún. „institutum saecula-re” (világiak közösségei)
egyházjogi kérdéseit, hosszan foglalkozik az emberi test teológiájával és
a lelkiéletben elfoglalt szerepének még alig ismert területeivel.