Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Kiss Imre: Liturgiát magyarázok

„Az Anyaszentegyház igen kívánja, hogy a liturgikus cselekmények során minden hívőt vezessenek el ahhoz a teljes, tudatos és cselekvő részvételhez, amit megkövetel magának a szent liturgiának a természete is.” (Zsinati liturgikus konstitúció)
Ez könyv a szent liturgiáról szól a gyermekekhez. A szemléletes előadásmód mellett ügyel arra, hogy a nagyobbacska gyermek minden szót megértsen. Ez a könyv távolról sem gyermekeknek szánt liturgika. Inkább a szent cselekményekhez alkalmazott liturgikus elmélkedés, mely a szellemet foglalkoztatja és megdobogtatja a szívet.

Egy tanítási évre felosztva adja az anyagot, amiben benne van mindaz, amit a gyermekeknek a szentségekről, elsősorban az Eucharisztiáról és a szentelményekről tudniok kell. Az évi anyag beosztása:
Szeptember
1. A keresztségben otthont kapunk; 2. Szent otthonunk szokásai; 3. A Keresztforrás hét patakja; 4. Ti is felnőttek vagytok (A bérmálás)
Október
5. Amire az örökmécses tanít (Oltáriszentség); 6. Amit még tudnotok kell a szentgyónásról; 7. Rajtam van Krisztus keresztjének jele; 8. A keresztvetés hitvallása
November
9. A végtisztesség liturgiája; 10. Istentiszteletünk szent ruhái; 11. Mit jelentenek az egyházi ruhák színei; 12. A vallásos embereknek két naptáruk van (Az egyházi év)
December
13. Népi liturgia adventben; 14. Fiúk az Úr Jézus szolgálatában (A ministránsokról); 15. Az egyházi ének és az énekkar; 16. Jönnek a betlehemesek
Január
17. Békesség a háznak; 18. Idegen szavak és ismeretlen; 19. A negyvennapos kis Jézus útján (Egyházkelő); 20. Jézus a mi áldozati bárányunk
Február
21. Oltárodhoz járulok Uram; 22. Jézus tanít bennünket; 23. Jó hír mindenki számára 24. Itt az Úr Jézus hangja
Március
25. Új oltárt építünk; 26. Ismerjük meg az oltárt; 27. Fogadd el szent Atyánk; 28. Imádkozzatok testvérek
Április
29. Urunk halálát hirdetjük; 30. Ő általa, Ővele és Őbenne; 31. Jézussal távozunk; 32. Kellemes húsvéti ünnepeket (Húsvéthétfőre)
Május
33. A szenteltvíz; 34. A harangok; 35. Szeressük a betegeket I.; 36. A betegek kenete II.
Június
37. Krisztus embere közöttünk (Az egyházirend); 38. Szüleink (A házasság szentsége); 39. Íme, a Szív; 40. Megyünk búcsút járni


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1967 | Oldalszám: 190 | Méret: 16x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: Opus Mystici Corporis | Nyelv: magyar | Fájl méret: 6 MB |