Jean Vanier neve világszerte a közösség fogalmával kapcsolódott össze. Az
imakönyv azonban, amelyet most az Olvasó kezében tart az egyén és Isten
személyes kapcsolatát bontja ki. Mégsem hasonlít ez a mű a XX. század
elejének vallásos irodalmára, amely az egyént elszigetelt jelenségként
állította Isten színe elé. Vanier művében az ember Istennel folytatott
párbeszédében is lényegénél fogva közösségi lény marad.
Az itt leírt gondolatokat megértheti felnőtt és gyermek, vallásilag
művelt és tájékozatlan személy, az értelmi fogyatékos és az egyetemi
végzettségű értelmiségi egyaránt. Persze más-más eredménnyel.
Mindenesetre az egyszerű fogalmazás egyrészt közérthetővé teszi a
gondolatokat, másrészt – az elmélkedő imában jártasak esetében – arra
indít, hogy kiegészítsük, továbbfejlesszük, magunkra, közösségünkre
alkalmazzuk a mondottakat.
A XX. század embere csak önmagának hisz. Így tartja róla a közvélemény,
eszerint próbálja berendezni életét. Jean Vanier kis könyve ebből az
alaphelyzetből indul ki. Ha eredményesen forgatjuk jelen művét, bizonyos
változást figyelhetünk meg önmagunkon: megnyílunk nemcsak mások felé,
hanem a természetfeletti, a misztériumok világa, a személyes Isten felé,
aki megmutatta önmagát Jézus Krisztusban.
Az imakönyv felépítése:
Jézus Isten családjába vezet engem
Jézus megtanít élni
Jézus, miért jöttél el ebbe a világba?
Jézus közli velem életének alaptörvényét: a boldogságokat
Jézus megmagyarázza nekem a keletkezését és történetét (Ter 1)