Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Jacob Ecker: Gyermekek Bibliája. Válogatás a Biblia szövegeiből

A Biblia görög jelentése: „a Könyv”.Ősi keresztény meggyőződés szerint a könyvek könyve, mert általa Isten szól az emberekhez. Elmondja, hogyan valósult meg Isten üdvözítő terve az emberiség eddigi története folyamán, milyen magatartást vár az embertől és milyen tervei vannak vele. Az ószövetségi szentírás a megváltás előkészítését írja le, az újszövetségi a Megváltó Jézus Krisztus működését ismerteti, és felszólít arra, hogy higgyünk benne. Így a Biblia a Jézus Krisztussal való találkozásról és a vele szemben való állásfoglalásról szól. Az egész írás Krisztusról beszél.

Ezt a Gyermekek Bibliáját. Válogatás a Biblia szövegeiből című kiadványt a tíz éven aluliaknak ajánlja a Kiadó. Török Jenő atya, az OMC megalapítója és „mindenese” még halála előtt egy nappal is ezt a könyvet szerkesztette, de a befejezés munkatársaira maradt. Végrendelete szerint 40.000 példányt küldtek belőle Magyarországra.

A könyv a következő felosztásban közöl válogatást a Bibliából:
Ószövetség – A teremtés; Az első emberek; Ábrahám; József; Mózes; Dávid és Salamon király
Újszövetség – Jézus születése és gyermekkora; Jézus nyilvános élete; Jézus szenvedése és halála


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1983 | Oldalszám: 64 | Méret: 19x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Opus Mystici Corporis | Nyelv: magyar | Fájl méret: 27 MB |