Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Gerd Theissen: Nyomon követtem. Jézusra vonatkozó kutatások elbeszélés formájában

Gerd Theissen Jézusról és koráról elbeszélő formában vázol föl olyan képet, amely a forráskutatások jelenlegi álláspontját tükrözi s ugyanakkor közérthető. A szerző azért választotta ezt a formát, hogy az ismereteket és érveket a történelmi tanulmányokban járatlan olvasóhoz is közel hozza.
Az elképzelt keretelbeszélés szerint Pilátus egy zsidó fiatalembert, Andrást arra kényszerít, hogy az új vallási mozgalmakról adatokat gyűjtsön. András ennek során bukkan Jézusra. Nyomába szegődik és a Jézusról szóló történetek alapján mintázza meg képét.
A szerző közérthető módon rajzolja meg Jézus igehirdetését és sorsát: zsidó kortárs szemszögéből, a zsidóság társadalmi és vallási világának keretében. Az elbeszélést úgy alakította, hogy az eredmény mellett a kutatás folyamata is feltárul.
A szerző: Gerd Theissen az Újszövetségi szentírástan professzora volt a heidelbergi egyetemen.

A könyv fejezetei:
1. A kihallgatás
2. A zsarolás
3. András dönt
4. Nyomozási feladat
5. Pusztai közösség
6. A gyilkosság és elemzése
7. Veszélyezteti-e Jézus az ország biztonságát?
8. Nyomozás Názáretben
9. Az Arbela-barlangokban
10. Terror és ellenségszeretet
11. Összetűzés Kafarnaumban
12. Emberek az országhatáron
13. Egy asszony tiltakozik
14. Jelentés megy Jézusról
15. Templomi és társadalmi megújhodás
16. Pilátus aggodalma
17. Ki a felelős?
18. Álom egy emberről
Függelék: Jézus és korára vonatkozó legfontosabb források (Az evangéliumok és forrásaik; Josephus; Philo; A qumráni iratok; Tacitus)


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1989 | Oldalszám: 243 | Méret: 20x14 cm | Kötés: puha | Kiadó: Opus Mystici Corporis | Nyelv: magyar | Fájl méret: 15 MB |