Carretto atya kiindulópontja ez a gondolat: Istent csak Isten ismeri teljesen, nekünk csak halvány sejtelmeink lehetnek Róla. Ezért végtelen szeretetében Isten hajol hozzánk, hogy megmutassa, kinyilatkoztassa önmagát és ezzel boldogságunk forrásává váljék.
A könyv első része azzal foglalkozik, hogyan mutatta meg magát fokozatosan Isten az üdvtörténet folyamán, míg végül Jézus Krisztusban és az általa elküldött Szentlélekben teljessé vált ez a kinyilatkoztatás. A második rész pedig azt elemzi, milyennek mutatkozott meg Isten Jézus Krisztusban.
Carretto atya ezzel a művével túllép Isten hagyományos, merev felfogásán és „mozgásában” mutatja be a felénk hajló Istent. Ez a gondolat rokon a „velünk vándorló Isten”-gondolattal, jóllehet az embert nem tekinti teljesen mozgásban lévő lénynek, legfeljebb annyi változásról vesz tudomást, hogy az ember előtt feltárulkozó Isten egyre nagyobb ámulatot, imádást vált ki belőle.
Istent a bölcs lángesze sem éri fel (Berzsenyi), de ez a könyv is jelentős segítséget ad mindazoknak, akik Istent keresik, hogy eljövendő boldogságukat kitágítsák: aki többet sejt Istenről, jobban tud majd örülni a vele való szeretetközösségnek a mennyben.