Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

A papi szolgálat. Dokumentumok, tanulmányok, elmélkedések

A papi identitás kérdése ma vita tárgyává lett. Ez a gyűjtemény az egyházi tanítóhivatal megnyilatkozása mellett néhány tudományos megalapozottságú tanulmányt és neves szerzőktől származó lelkipásztori s aszketikus jellegű írást bocsát a papság rendelkezésére, hogy ezekből akár papi rekollekciókon vagy lelkigyakorlatokon, akár magánelmélkedéseikben gondolatokat, indításokat merítve elmélyíthessék papi öntudatukat, szolgálatuk ismeretét és szeretetét.

Az 1971. őszén megtartott római Püspöki Szinódus részletesen foglalkozott a papi hivatal kérdésével és e tárgyalások eredményéről hivatalos dokumentum látott napvilágot. E tárgyalásokat komoly tanulmányok előzték meg. Ezek közül kiemelkedik a német nyelvű püspökök körlevele, rangos teológusoktól kidolgozott biblikus-dogmatikus eligazítás, valamint a Szentszék megbízta Nemzetközi Teológiai Bizottság tanulmánya. A gyűjtemény első, hivatalosabb jellegű része időrendi sorrendben hozza az említett két előkészítő jellegű tanulmányt, majd a tárgyalások eredményét rögzítő dokumentumot a papi szolgálatról.

A gyűjtemény második része több tanulmányt és elmélkedést tartalmaz. P.-A. Liégé konferenciái az első. E beszédek, néhány évvel a Zsinat előtt nagy visszhangot keltettek: bennük találjuk talán először megfogalmazva a pap új szemléletét, az előző korszakban kialakult szemlélettől való elhatárolást. Ezt követi P. Congar, korunk egyik legjelesebb teológusának, a Zsinat egyik előkészítőjének magvas elmélkedése, amely a mai lelkipásztorkodás sarkproblémáira, köztük a papság és világiak viszonyára vet fényt. A következő elmélkedés a papi lelkiségi irodalom egyik legmélyebb szántású könyvének fejezete J. M. Perrin domonkos atya tollából: a papról, mint Jézus barátjáról. A tanulmányok sorát a francia papság tekintélyes közössége, a Prado vezetőjének, Msgr. Alfred Ancel püspöknek írása zárja be: saját lelkipásztori tapasztalataiból és elmélyült papi életének elmélkedéseiből leszűrt alapvető lelki tájékozódást nyújt az immár nem keresztény vallási hagyományú légkörben élő papok számára.

A kép teljessége kedvéért a Függelék — némi kiegészítéssel — közli az 1971. évi Püspöki Szinódus alkalmából a Mérleg 7. évf. 3. számában megjelent könyvszemlét a papsággal kapcsolatban, hogy az e tárggyal behatóbban foglalkozni kívánó paptestvérek is némi eligazítást kapjanak.


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1974 | Oldalszám: 330, [4] | Méret: 21x14 cm | Kötés: puha | Kiadó: Opus Mystici Corporis | Sorozat: Krisztus papja – Tegnap, ma, holnap | Nyelv: magyar | Fájl méret: 20 MB |