Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Teilhard de Chardin: Benne élünk (Az Isteni Miliő)

„Az Isteni Miliő pontosan én vagyok.” – írta Teilhard de Chardin. Ezzel azt a meggyőződését fejezte ki, hogy ez a műve a lehető leghűbben tolmácsolja belső életét. Lelki útirajz. A mű korunk egyik legnagyszerűbb szellemének belső életére nyit kaput.
Az író az embert látja az egész élet csúcsán, a kereszténységet tekinti minden emberi tevékenység tengelyének, és Krisztust ismeri fel a világmindenség végső pontjaként, mert Benne összpontosul az egész kozmosz. Ez a hármas meggyőződés fűti minden írását, ez a forrása ragyogó hitének és emberien keresztény magatartásának, ez teremti meg azt a józan optimizmusát is, amely minden modern erőfeszítéssel sorsközösséget vállal.
A könyv alcíme: „Tanulmány a belső életről”. Ez a belső élet: mindenekelőtt Teilhard lelki élete, személyes tapasztalata, - a Kinyilatkoztatás fényében fürdik. De nem egy rendszeres aszkétikai kézikönyv elkészítése volt a szerző célja, vagyis nem a Kinyilatkoztatás tételeinek alkalmazása a lelki életre s azoknak teljes, rendszeres kidolgozása, hanem csak „egy lelki élet fejlődésének egyszerű leírása”, egy hívő lélek tapasztalatainak rögzítése egy „jól határolt időszakban”, a lelki fejlődés egy határozott fázisában, a megtisztulást követő „megvilágosodás” periódusában.

A könyv tartalma:
Első rész: A cselekvés átistenítése
1. A tény kétségtelen, – de nehéz a magyarázata.A tevékenység megszentelésének keresztény problémája
2. Nem teljes megoldás: a tevékenység értékes, de csak a benne dolgozó szándék által értékes
3. Végleges megoldás: minden erőfeszítés közreműködik abban, hogy a Világ elérje teljességét „Jézus Krisztusban”
4. Egyesülés a cselekvés által
5. Az emberi erőfeszítés keresztény tökéletessége
6. Elszakadás a cselekvés révén
Második rész: Hogyan szentelhetjük meg mindazt, amit szenvedőlegesen viselünk el?
1. Az emberi adottságok kiterjedése, mélysége és különböző formái
2. A növekedést hozó adottságok és Isten két keze
3. Csökkenést okozó adottságok
Néhány általános szempont a keresztény aszkézishez
Harmadik rész: Az Isteni Miliő
1. Az Isteni Miliő tulajdonságai
2. Az Isteni Miliő természete. Az Egyetemes Krisztus és a nagy Egyesülés
3. Az Isteni Miliő növekedése


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1967 | Oldalszám: 164 | Méret: 19x11 cm | Kötés: puha | Kiadó: Ahogy lehet – Opus Mystici Corporis | Nyelv: magyar | Fájl méret: 7 MB |