Menü
Kattintson a borítólap képére az olvasáshoz!
boritolap kep

Chuck Gallagher: Beszéljük meg! Kézikönyv a Házaspárok Hétvégéje otthoni gyakorlásához

„A gyermek nem tartja össze a házastársakat, csak megnehezíti a válást!” — hangoztatják jogászok, pszichológusok, sok tönkrement házasság tapasztalatára hivatkozva. A keresztény szeretet iskolájában nevelkedett hívő ezt másképp (jobban) tudja. A világszerte annyira elterjedt Házaspárok Hétvégéje mozgalom e könyve egészen részletesen tárgyalja ezt a problémát. A gyermeknevelés is partneri feladat, még akkor is, ha a hagyományos felfogás — amely a kisgyerek gondozását „asszonydolognak” tartja és elnézi az édesanyának, ha nevelési kudarcaiban a (távollévő) édesapát használja mumusnak — csődöt is mond a mai viszonyok között. A könyv is különbséget tesz a házasságra és a szülőségre való érettség között, amivel a fiatal házasok segítségére siet.
A könyv első része rövid összefoglaló a Házaspárok Hétvégéje mozgalom történetéről, módszeréről. Részletesen leírja egy ilyen hétvégi találkozó programját. Ha valaki bármely okból nem tud résztvenni egy hétvégi találkozón, apránként megbeszélheti házastársával az egyes kérdéseket a könyv második része alapján. Akár hetente egy fejezetkét vesznek elő, akár gyorsabban haladnak, a kérdés elolvasása után egyénileg is rögzítsék véleményüket, érzéseiket (erre utal a címek alatti bekeretezett rész, ahová jelszószerűen rögzíthetik véleményüket), és ezt az írott „szerelmes levelet” beszéljék meg kettesben.
Csodaszer, amit e könyv nyújt? Igen is, nem is. A csodaszernek birtokában van minden házaspár, minden „szerelmes szülő”. Szerelmük biztos jele annak, hogy Istentől eredő energiák állnak rendelkezésükre, amelyek képessé teszik őket nemcsak a problémák, feladatok megoldására, hanem a szeretetben történő szárnyaló fejlődésre.

A könyv tartalma:
Első rész: A Házaspárok Hétvégéje mozgalom
Így kezdődött
Mi a Házaspárok Hétvégéje mozgalom?
Kik vegyenek részt a hétvégi találkozókon?
A módszer
Egy hétvégi találkozó napirendje

Második rész: Szerelmes szülők. Marriage Encounter otthon
Emlékeink
Hallgasd meg gyermekeidet!
Gyermekeitek kettőtök csodálatos – a maguk nemében egyedülálló – megismétlődései
A szülők feladata: folyamatos életadás


A könyv meta információi
| Megjelenés éve: 1987 | Oldalszám: 144 | Méret: 19x13 cm | Kötés: puha | Kiadó: Opus Mystici Corporis | Nyelv: magyar | Fájl méret: 7 MB |